Valverde 14 nap kihagyás után is jó formában van
2010.03.02. 19:35
2010. március 01. hétfő
Két hét kihagyás után vasárnap a Clasica de Almeria viadalon versenyzett újra Alejandro Valverde. A spanyol klasszis és csapata a Caisse d’Epargne jó formát mutatott a versenyen, így nem csoda, hogy a Vuelta címvédője optimistán nyilatkozott a célba érkezést követően.
Valverde elmondta: egyértelmű célja a vasárnap kezdődő Párizs-Nizza megnyerése. A Caisse d’Epargne az egyik legerősebb márciusi többnapos erőfelmérőn két kapitánnyal áll rajthoz, Valverde mellett Luis León Sánchez is a végső siker reményében kel útra Franciaországban.
Diavetítéshez kattints a képre
„Ez a verseny úgy alakult, ahogy azt várni lehetett. Nem tudtuk elkerülni a mezőnyhajrát, pedig fokoztuk a tempót a hegyeken, de a sprintereket képtelenség volt leszakítani.” – kezdte mondandóját a Caisse d’Epargne emblematikus kerekese.
„Szempontomból a legfontosabb, hogy 14 nap kihagyás után is jól éreztem magam. A Mediterrán Körversenyt követő héten könnyített edzésmunkát végeztem, de múlt hétfőn már újra egy keményebb menet várt rám. Napról napra növeltem a kilométereket. Vasárnap ott leszek a Párizs – Nizza rajtjánál. Fontos verseny lesz a klub számára, szeretnénk minél jobb eredményt elérni. Lehetőleg a győzelem a célunk, rengeteg riválisunk lesz, kezdve Contadortól, de most nagyon erős a csapatunk. Két kapitánnyal állunk rajthoz, ez nem hiszem, hogy komolyabb problémát okoz. Sőt, előnyt kovácsolhatunk belőle, több variációs lehetőségünk lesz, mint a többi csapatnak.” – nyilatkozta Valverde vasárnap este a Clasica de Almeriát követően.
|