Volta Ciclista a Catalunya (Pro Tour)
2009.05.20. 20:33
Volta Ciclista a Catalunya (Pro Tour)
Kellemes nyárias időben vágtak neki a Katalán Körverseny utolsó szakaszának a kerekesek. A mai napra búcsúzóul egy második kategóriás emelkedő maradt. Kifejezetten lassú tempóban indult a záró etap, néhány erőtlen szökési kísérleten kívül az első 60 kilométeren semmi sem történt.
Az Alto de Sant Feliu emelkedőjén aztán a mezőny élére állt a Caisse d'Epargne. A Valverde vezette gárda ritmust váltott, aminek következtében a mezőny két részre szakadt. Az emelkedő után még 50 kilométeres sík szakasz várt a kerekesekre. A leszakadtak ez idő alatt már hiába próbálkoztak, nem tudtak felzárkózni, míg az első csoportban a Caisse d'Epargne végig kontrollálta az eseményeket.
Ennek megfelelően a barcelonai Formula–1-es pályán kijelölt befutónál mezőnyhajrára került sor, ahol a Columbia sprintere Greg Henderson volt a leggyorsabb.
A versenyt összetettben Alejandro Valverde nyerte, aki csapatával az egész viadalt fölényesen uralta.
A verseny végeredménye:
1 Alejandro Valverde (Spa) Caisse d'Epargne 24.12.10
2 Daniel Martin (Irl) Garmin - Slipstream 0.15
3 Haimar Zubeldia (Spa) Astana 0.22
4 Mikel Astarloza (Spa) Euskaltel - Euskadi 0.34
5 José Angel Gomez Marchante (Spa) Cervelo Test Team 0.38
6 Jakob Fuglsang (Den) Team Saxo Bank 0.45
7 Alexsandr Dyachenko (Kaz) Astana 0.49
8 Xavier Tondo (Spa) Andalucia-Cajasur 0.56
9 Samuel Sanchez (Spa) Euskaltel - Euskadi 1.42
10 David De La Fuente (Spa) Fuji-Servetto 1.52
11 Michael Albasini (Swi) Team Columbia - Highroad 2.13
12 Christophe Le Mevel (Fra) Française Des Jeux 2.14
13 Rigoberto Uran (Col) Caisse d'Epargne 2.43
14 Jussi Veikkanen (Fin) Française Des Jeux 2.46
15 Oliver Zaugg (Swi) Liquigas 3.05
16 Adrian Palomares (Spa) Contentpolis-AMPO 3.14
17 Nicolas Roche (Irl) AG2R La Mondiale 3.36
18 Jesus Hernandez (Spa) Astana 3.41
19 Vladimir Karpets (Rus) Team Katusha 4.16
20 Alexandre Botcharov (Rus) Team Katusha 4.32
Volta Ciclista a Catalunya (Pro Tour)
3. etap - Május 20: Roses - La Pobla de lillet, 182.9km
Folytatódott a Valverde dominancia a Katalán Körverseny 3. napján. A Roses és La Pobla de lillet között kijelölt 182.9km-es etap megszólalásig hasonlított a tegnapi szakaszhoz. Ma is három emelkedőt kellett megmásznia a mezőnynek a nap során, ráadásul a befutóra is hasonló módon, egy 7km-es lejtmenet után került sor.
Az etap elején négyen vállalkoztak szökésre. A Stéphane Auge (Cofidis), Jose Ruiz (Andalucia-Cajasur), William Bonnet (BBox Bouygues Telecom) és Jerome Coppel (Française Des Jeux) alkotta sor ígéretesen ment az első 100 kilométeren, kisebb meglepetésre az első emelkedő után, ami 1031 méter magas Alt Coubet volt, még az előnyüket is növelték. Sokáig úgy tűnt Valverde és csapata a Caisse d'Epargne engedi az elmenést, mivel a benne résztvevők nem voltak veszélyesek az összetettben. Aztán a második hegy, az Alt de Jou lábánál egy csapásra minden megváltozott, a Caisse d'Epargne élre állt és ritmust váltott. Ennek nemcsak a szökevények, hanem mezőny jó része is áldozatul esett. A hegyet végül a tegnapi napon is támadó Aitor Hernández (Euskaltel-Euskadi) nyerte.
Az utolsó emelkedőnek egy igen megtépázott mezőny vágott neki. Az 1200 méter magas Sobiriana Collada emelkedőjén többen is támadtak, de Valverde minden ritmusváltásra tudott reagálni. A lejtmenetben az esélyesek egy kis csoportja meglépett a mezőnytől. Az etapot így a Valverde, Marchante, De la Fuente, Tony Martin, Fuglsang és Samuel Sánchez alkotta sor egymás között dönthette el. Közülük a sprint műfajában egyértelműen Valverde volt legjobb, aki megérdemelten nyerte az napot és az első helyért járó időjóváírásnak köszönhetően tovább növelte előnyét az összetettben.
A szakasz végeredménye:
Alejandro Valverde (Spa) Caisse d'Epargne 4.46.53 (38.232 km/h)
2 David De La Fuente (Spa) Fuji-Servetto
3 Daniel Martin (Irl) Garmin - Slipstream
4 Samuel Sanchez (Spa) Euskaltel - Euskadi
5 Xavier Tondo (Spa) Andalucia-Cajasur
6 Jakob Fuglsang (Den) Team Saxo Bank
7 José Angel Gomez Marchante (Spa) Cervelo Test Team
8 Mikel Astarloza (Spa) Euskaltel - Euskadi
9 Haimar Zubeldia (Spa) Astana
10 Alexsandr Dyachenko (Kaz) Astana
11 Michael Albasini (Swi) Team Columbia - Highroad 0.29
12 Christophe Le Mevel (Fra) Française Des Jeux
13 Jussi Veikkanen (Fin) Française Des Jeux
14 Adrian Palomares (Spa) Contentpolis-AMPO
15 Aitor Hernandez (Spa) Euskaltel - Euskadi 1.12
16 Oliver Zaugg (Swi) Liquigas
17 Vladimir Efimkin (Rus) AG2R La Mondiale
18 Xavier Florencio (Spa) Cervelo Test Team
19 Paul Martens (Ger) Rabobank
20 Cameron Wurf (Aus) Fuji-Servetto
Az összetett állása:
1 Alejandro Valverde (Spa) Caisse d'Epargne 9.03.05
2 Haimar Zubeldia (Spa) Astana 0.14
3 Samuel Sanchez (Spa) Euskaltel - Euskadi 0.15
4 Mikel Astarloza (Spa) Euskaltel - Euskadi 0.17
5 Jakob Fuglsang (Den) Team Saxo Bank 0.18
6 Daniel Martin (Irl) Garmin - Slipstream 0.19
7 José Angel Gomez Marchante (Spa) Cervelo Test Team 0.21
8 Xavier Tondo (Spa) Andalucia-Cajasur 0.23
9 David De La Fuente (Spa) Fuji-Servetto 0.25
10 Alexsandr Dyachenko (Kaz) Astana 0.28
|