Elmaradt a címvédés a Párizs-Camembert versenyen
www.velo.hu 2009.04.16. 20:59
Elmaradt a címvédés a Párizs-Camembert versenyen
Kisebb meglepetésre a francia Jimmy Casper nyerte a kedden megrendezett Párizs-Camembert versenyt. A Besson-Sojasun kerekese mögött a második helyen Romain Feillu, a harmadikon Alexandre Efimkin érkezett a célba. A címvédő és a vasárnapi Klasika Primaverán remeklő Alejandro Valverde mindössze a 34. helyet szerezte meg.
Jimmy Casper győzelme után a csapata taktikáját dicsérte. „Ez nem a sprinterek kedvező útvonal volt, így még édesebb a siker. Minden összejött a versenyen. Hagytuk, hogy a többi csapat dolgozzon, mi csak két kilométeren vezettük a mezőnyt, de az az utolsó kettő volt…” – mondta a francia kerekes.
A Párizs-Camembert 2008-as kiírásának győztese, Alejandro Valverde, elmondta: a verseny alatt, fejben már az ardenneki klasszikusokra készült.
„Szerettem volna megismételni tavalyi teljesítményemet, de jelen körülmények között, erre nem volt esélyem. Az utolsó, meredek emelkedőn már nem akartam kockáztatni, azért, hogy odaérjek a mezőnyhajrára. Túl sokan voltak a sprintben és nagyon hátul helyezkedtem ahhoz, hogy bármi esélyem legyen a győzelemre. Számomra a legfontosabb, hogy jól éreztem magam egy olyan viadalon, amely hosszabb volt, mint 200 kilométer. Úgy fogok rajthoz állni az Amstel Gold Race-n, hogy mindössze 13 napot versenyeztem előtte. Ez nem sok, ám a vasárnapi és a keddi teljesítményem alapján mégis azt mondhatom, hogy jól sikerült a felkészülésem. Most már csak abban bízom, hogy jó időnk lesz Hollandiában és később Belgiumban is.” – vázolta terveit a Caisse d’Epargne sztárja.
|