Exkluzív interjú Alejandro Valverdével:

Ha elindul egy versenyen, számolnunk kell vele az esélyesek között. Körverseny vagy klasszikus, hegyi befutó vagy tömeghajrá, szökés izomból vagy briliáns taktika. „A mi Sanyink” bármikor nyerhet, jó neki szurkolni. Így válhatott az utóbbi évek során sok magyar kerékpár-rajongó kedvencévé is. Laza, mindig borostás, amolyan „egyszerű srácos” fizimiskája nyílt, szerény belsőt takar. Mentes minden sztárallűrtől, eszembe jut a 2007-es Tour, ahogy rajt előtt nyugodtan leállt trécselni a kordonok mellett a spanyol szurkolókkal, s már a Caisse de Epargne technikai emberének kellett figyelmeztetni, hogy menjél Ale, mert verseny van…

Velo.hu Melyik győzelmedre emlékszel vissza legszívesebben?

Valverde: Talán a courcheveli befutóra, az első Touromon. Velem még senki nem számolt és ez plusz erőt adott, amikor Armstrong, Mancebo és Rasmussen mellett tekertem. Egészen különleges élmény volt, hogy a végén legyőztem Armstrongot.

Velo.hu: Nyugodtan mondhatjuk tehát, hogy hamar megmutatkozott tehetséged a kerékpársporthoz, de egyébként laza srácnak képzellek aki biztos nem edzi túl magát. Szerinted milyen arányban játszott szerepet a sikerekben a tehetség és a munka?

Nézd, biztos, hogy benne van a sikerben a tehetség, de azért keményen kell dolgozni a hétköznapokban, sok lemondás, edzés, odafigyelés… A tehetség nem volna elég, edzeni kell. A győzelmekhez pedig sok szerencse is szükséges, de fontos, hogy utánamenj a szerencsének. Mindig van esélyed nyerni, de sohasem tudhatod pontosan, mi fog történni. Én sokszor próbálok improvizálni, ha úgy érzem, hogy megnyerhetek egy versenyt, akkor meg is próbálom megnyerni.