Lucien Petit Breton

A Tour de France első nagy személyisége kétség kívül Lucien Petit Breton, aki Lucien Georges Mazan néven látta meg a napvilágot 1882-ben Franciaországban. Hat éves korában Buenos Airesbe költöztek. Egy lottón nyert kerékpárral kezdődött el kerékpáros karrierje. Apja a kerékpározás mellett "rendes munkát" szánva fiának megváltoztatta a nevét Lucien Bretonra. Később változtatta meg Petit-Bretonra mert már volt egy Lucien Breton nevű kerékpáros. 1902-ben besorozták a francia hadseregbe, ezért visszaköltözött Franciaországba. 1905-ben Párizsban beállította az akkori egy órás világcsúcsot 41,11 km-rel.

1907-ben megnyerte a Tour-t, ezzel az országúti kerékpározásban is sztár lett, nem csak a versenypályán, ahol a kerékpárversenyzés alapjait elsajátította. Pályakerékpáros múltjából adódóan kiválóan tudott sprintelni, emellett hihetetlen állóképességéről is híres volt.

Henri Desgrange-ot azonban a legjobban az bűvölte el, hogy a versenyző igazi jellem volt, minden szakasz előtt módszeresen kidolgozta a követendő taktikát amihez a verseny végéig következetesen ragaszkodott. A Tour történetében neki sikerült először egymás után kétszer nyernie. Könyvet is írt tapasztalatairól "Hogyan versenyzem az országúton címmel".

Ígéretes sportkarrierjének az első világháború vetett véget, 1917-ben halt meg a fronton.

Gino Bartali

"A hóviharból, vízből és jégből Bartali olyan fenségesen emelkedett ki, mint egy agyagba burkolt angyal. Átázott ruhája alatt ott viselte egy bajnok értékes lelkét. Az apokalipszisnek ezen a napján mutatta meg igazi képességeit." (Jacques Goddet egy nehéz nap után 1948-ban)

Bartali 836 biciklis versenyéből 186-ot megnyert: a Tour kétszeres (1938 és 1948), a Giro d'Italis háromszoros (1936, 1937 és 1946) bajnoka. Legnagyobb ellenfele a nála öt évvel fiatalabb Fausto Coppi volt, akivel rendszeresen test-test elleni küzdelmet folytatott a Tour de France, a Giro d’Italia, a Milánó-San Remo és a lombardiai futamokon. A második világháború éppen derékba törte a húszas évei végén járó Bartali bicikliskarrierjét.

Silvia Angelini és Paola Lemmi olasz történészek legújabb kutatásai szerint Gino Bartali 1943-44 folyamán egy titkos egyházi csoport megbízottjaként hamis papírokat szállított biciklije kormányában. A létfontosságú iratokat Lucca püspöke, Genova érseke, ferences szerzetesek, apácák és katolikus politikusok alkotta hálózat tagjai között szállította, s így tette lehetővé, hogy Livorno, Lucca és Pisa legalább 800 zsidó lakosa - hamis papírokkal átvészelve a vészkorszakot - megmeneküljön.
 

Az olasz média Bartalit a toszkánai "biciklis Schindlerként" emlegeti.
 

Coppi és Bartali, az első legendás párbaj

A második világháború befejezése után, 1947-ben rendeztek Tourt, melyen a két olasz sztár - a "kerekező szerzetes", Gino Bartali, és a "szívós hegymászó", campionissimo Fausto Coppi - párharcára számítottak. Ők azonban ezt már elintézték a Giron, ki is fáradtak, olyannyira, hogy ez évben újra egy francia, bizonyos Jean Robic nyert - a franciák általános megelégedésére -, és 500.000 frank rekord összeget rakhatott zsebre.

Fausto Coppi minden idők legnagyobb kerékpárversenyzője, mivel véghezvitte azt, amiről a kerékpárversenyzők 40 éve álmodtak: 1949-ben megnyeri a Giro d'Italiát és a Tour de France-ot is. Június 12-én Coppi elhalászta, örök riválisa és csapattársa (Bianchi csapat), Gino Bartali elöl a Giro győzelmet, s Bartali az egy hónappal később kezdődő Touron próbált revansot venni. Az 5. szakaszon Coppi katasztrofális helyzetbe került, amikor egy francia versenyző fellökte és első kerekének villája eltört. A szakaszcélt 43 perces késéssel érte el, fel akarta adni a versenyt, de Alfredo Binda, olasz kerékpáros legendának, a csapat vezetőjének könyörögésére mégis folytatta - a csapatért és Bartaliért. A szinte megvalósíthatatlan feladatot Coppi végrehajtotta és megnyerte a Tourt.

1952-ben Coppi megismételte hihetetlen teljesítményét: győzött a Giron és a Touron. Az Alpokban ismét gumi-defekt veszélyeztette a versenyben jócskán vezető Coppit, de ekkor csoda történt: Gino Bartali a saját kerékpárját ajánlotta fel neki. Coppi nem fogadta el, így Bartalinak még maradt esélye a győzelemre. Coppi hosszú perceket várt, míg végül megérkezett - a versenyben csak "indultak még" kategóriájú - csapattársa, Carrea, aki átadta neki biciklijét, hogy az izzó hőségben feltekerhessen a Mont Ventoux-ra. A Pireneusokban sokan elestek a nagy ködben, itt szerezte meg Coppi az előnyt a győzelemhez.

A két olasz versenyző lett az első legendás párbajozó duett a Tour történetében, Gino Bartali 3 Girot és 2 Tour győzelmet számlált, míg Fausto Coppi 5-szörös Giro és 2-szeres Tour győztesként, valamint egyszeres világbajnokként vonult be a legendák csarnokába.

Fausto Coppi

"Úgy mászik hegyre, ahogy a festő festi az akvarellt - minden látható erőlködés nélkül. Ez egy rejtély, mert akármit is mondunk vagy teszünk, Coppinak is csak két lába, egy tüdeje és egy szíve van, mint az összes többi Tour- versenyzőnek." (Andre Leducq)

Az olasz kerékpáros 1927-ben, Fausto megkapta az első kerékpárját, és az első munkáját, zöldséges fiú lett Novi Ligureban. Ez volt az első edzése Coppinak, mivel a kerékpárt minden nap arra használta, hogy oda vissza szállított vele Novi és Castellania között. Itt Novi Ligureban Coppi találkozott Biagio Cavannaval, aki visszavonult bokszoló volt és gyúró, és akit úgy ismertek, mint "Az izmok mágusa", ezen kívül kerékpárversenyzők remek edzője. Cavanna hamarosan Fausto edzője lett, ezenkívül legjobb barátja egész élete és karrierje alatt. Néhány amatőr verseny után Coppi részt vett az első "fontos" versenyén: a Piemontei körversenyen, és itt találkozott először Gino Bartalival.   

1942 November 7-én, mialatt folyt a II. világháború, Coppi megpróbálta megdönteni az 1 órás rekordot, amelyet ekkor a francia kerekes Archambaud tartott 45,840 km-el. A felkészülés nem volt túl alapos, mivel Coppit besorozták a hadsereg egy gyalogsági ezredéhez. Ám még ebben az évben beállította az új világrekordot (45.798 km) Coppi rekordja csak 14 évvel később dőlt meg, 1956. június 29-én, amikor egy másik francia kerekes, Anquetil megjavította azt.

Ne feledjük hogy még ő is abban az időben versenyzett, amikor még földutak voltak a hegyekben, nem volt csapatrádió és 15-20 kilósak voltak a kerékpárok!

1949 Coppi arany éve, ez az az év, amikor az emberek elkezdték Nagy Bajnoknak hívni (Campionissimo).

Kétszer nyerte meg a Tourt (1949 és 1952) és ötször a  Giro d'Italia-t (1940, 1947, 1949, 1952, 1953)

1949-ben sporttörténelmet írt azzal hogy ő volt az első kerékpáros aki "duplázott" vagyis ugyanabban az évben megnyerte a francia és az olasz kerékpáros körversenyt is. Ezt a fantasztikus sikert 1952-ben újra megismételte.

Coppinak nem volt szerencsés a karrierje a sérülések szempontjából. Testalkata sok előnnyel járt, mivel tüdeje kivételes volt, csontozata könnyű, viszont ez a könnyű csontozat nagyon törékeny volt.

Az összes eredménye szinte felsorolhatatlan, 1938 és 1959 között összesen 101 győzelmet szerzett. Ez a szám már önmagában sejteti, hogy mekkora versenyző is volt Fausto Coppi.

Jacques Anquetil

"Maga volt a harmónia, a fenségesség és a tökély. Úgy összenőtt a biciklijével, mint a zenész a hangszerével." (Jacques Goddet)

Az ötvenes évek közepén megjelent a színen Jacques Anquetil, aki ötször tudta megnyerni a francia körversenyt. Vele együtt egy új versenyzőtípus, az időfutam-menő is megszületett, Anquetil ugyanis az időfutamokra specializálta magát.

Jacques Anquetil bemutatkozásától kezdve megnyerte a Tour eseményeit figyelemmel kísérő francia közönség szimpátiáját. Anquetil úgy nyerte meg ötször a versenyt, hogy nem áldozta fel a bajnoki címmel járó könnyed életmódot. Zsenialitásához hasonló önhittséggel vallotta: cigarettával és sörrel edz, de ha kerekezik, akkor bármi áron, de győzni fog.

A közelmúlt versenyzői közül a szintén legendás ötszörös győztest, Miguel Induraint hasonlítják Anquetil-hez, azonban a baszk edzésprogramja már fejlettebb volt a "whisky, cigi, nők" hármasra alapozott Anquetil-i tréningnél.

Anquetilhez fűződik az első úgynevezett "tiszta sárga" verseny is: 1961-ben a francia versenyző az elsőtől az utolsó szakaszig a verseny élén állt.

Jacques Anquetil kiemelkedő eredményei:
Giro d,Italia (2 győzelem): 1960, 1964
Tour de France (5): 1957, 1961, 1962, 1963, 1964
Vuelta a Espana (1): 1963

Eddy Merckx

"Mindig is megvolt és még mindig megvan bennem a vágy, hogy a legjobb legyek. Ezért is fogadtam el, és vagyok büszke a becenevemre, amit a többiek adtak nekem: a Kannibál." (Eddy Merckx)

Ami a labdarúgásnak Pelé vagy Maradona, a kosárlabdának Magic Johnson vagy Michael Jordan, az a kerékpársportnak a 60-as 70-es években a belga Eddy Merckx. A korszak szinte verhetetlen bajnoka.

Eddy Merckx, vitathatatlanul minden idők egyik legcsodálatosabb kerékpárosa, aki inkább flegmának tűnik és akiben az orvosok, fejüket csóválva, semmi rendkívüli testi adottságot nem tudnak fölfedezni.

A "Kannibál" rászolgált a becenevére, szinte mindig támadott versenyzőként.

A belga sportember, győzelmeinek sora szinte végtelen - öt-öt alkalommal állhatott a dobogó legmagasabb fokára a Tour de France-on és a Giro d’Italián, egy Vuelta győzelem, négyszeres világbajnok, hét alkalommal nyerte meg a klasszikus Milánó-San Remo, ötször a Liége-Bastogne-Liége és háromszor a Paris-Roubaix versenyt. Világcsúcstartó egyórás kerékpározásban.

Bernard Hinault

"Míg élek és lélegzem, hajrázok." (Bernard Hinault)

1978-ban, életében először indulva a Touron, sikerült megnyernie a versenyt, ami még a nagy Merckxnek sem sikerült.

Egy klasszikus szerint a Tour de France "Egyszerre olimpia, labdarúgó-világbajnokság, és egy hétvégi krikett parti Angliában". Ezt nyerte meg 5x az "amíg lélegzem, támadok" alapelvet valló Hinault. A zsinórban 5 azért nem jöhetett össze, mert 1980-ban egy kínzó térdsérülés miatt Pauban fel kellett adnia a versenyt, pedig az ő mellén feszült a sárga trikó.

"Rendkívül szilárd morális tartás kell, továbbá az, hogy mindig tűzd ki magad elé a megfelelő célokat. Sokakkal az a baj, hogy csupán a Tourra összpontosítanak, kizárólag az számít nekik, holott azt csak egyvalaki nyerheti meg, ugyanakkor ott van még a Giro, a Vuelta, a VB."

Hősünkről - akit szólítottak Tacskónak is - egyébként elég korán kiderült, hogy a Jóisten nyeregbe teremtette. Kerékpárral járt iskolába minden áldott nap, 17 volt, amikor először indult versenyen. "Az elsőt megnyertem. Aztán a másodikat, a harmadikat és a negyediket is. Vagyis hamar tudatosodott, hogy a tehetségem átlagon felüli." Nem utolsósorban az adottságainak köszönhetően: Csontozata könnyű, akár egy párizsi dámáé, szervezetének oxigénfelvevő képessége (a Vo2max értéke) fénykorában valami egészen döbbenetes értéket mutatott: míg az átlag sportolónál ez 50-60%, addig a legjobbaknál 85-ig is fel tudják tornászni. "Nálam 93-at mértek, de néha sikerült elérni a 96-ot". A nyugalmi pulzus értéke 34, is azt mutatja: Hinault "az" eszményi kerékpáros. "És arra is tudtam figyelni, hogy 65 kiló maradjon végig a testsúlyom. Akadnak, akik veszítenek a súlyukból, vagy éppenséggel hozzáadnak, én viszont tudtam tartani ezt is". Persze, jó felépítéssel, és hasonló paraméterekkel tán másokat is megáldott az ég, még sem nyertek 5x Tourt.

Hinault jelenleg a Tour de France szervező bizottságának oszlopos tagja.

Miquel Indurain

"Az ember látta a jellegzetes mosolyt az arcán, és nem tudta, hogy a fáradtságát leplezi, vagy rajtad nevet" (Claudio Chiappucci)

Acélos szervezete, rettenthetetlen ereje és ahogy mindkettőt megmutatta ellenfeleinek és a szurkolóknak, a kerékpározás igazi Don Quixote-vé tette a spanyol Miguel Induraint. Hőstettei az úton, amit a 90-es években csinált - egy évtizeden keresztül majdnem minden versenyt megnyert, amin elindult - minden kétséget kizáróan a 20. század egyik legnagyobb sportolójává tették.

1990-től Indurain volt a legjobb a nemzetközi porondon.

Miután az amerikai Greg Lemond nyert 89-ben és 90-ben, Indurain 91-ben megszerezte áttörést jelentő győzelmét, és az esélyt arra, hogy óriási tehetségből sportlegendává váljon, az emberek elkezdtek csodálkozni, hogy vajon Indurain miért nem akar sztár lenni. "Coppi, Anquetil, Merckx, Hinault?" volt Indurain meghökkentő válasza. "Beszélhetünk a kerékpársport eme szent óriásairól, de nem lehet egykönnyen összehasonlítani őket velem. A kezdetek óta csak Indurain akartam lenni." Ezután Indurain megállíthatatlanná vált: megnyerte még négyszer a Tourt és háromszor a Girot. Viszont "hazai pályán", a Vueltán sosem tudott diadalmaskodni, "csak" második helyezést ért el.

Az olasz kerekes, Claudio Chiapucci, Indurain kortársa kezdte el őt hívni úgy, hogy "Az Idegen(UFO)"; Gianni Bugno, egy másik kerekes szintén ugyanabból a generációból sorolta őt be úgy, hogy: "A motorkerékpár" = "A Nagy Miguel". Indurain erre úgy válaszolt, hogy: "Én nem vagyok egy UFO, habár sok időt töltök úgy, hogy a fejem a felhők között van." Sokan a riválisok közül, közöttük Chiappucci, Franco Chioccioli és Marco Giovanetti, ismerték fel azt, hogy több kell, mint egy kedvező körülmény ahhoz, hogy elfoglalják Indurain helyét a pódiumon. Elegáns volt és pókerarccal versenyzett, megjelenése sosem változott a legmeredekebb hegyektől kezdve a legfárasztóbb időfutamokon keresztül. "Láttad, amikor támadott," mondta Chiappucci.

"A legszebb a versenyben, amikor támadsz a győzelemért; ha egy másik srác jobb és legyőz téged, akkor tenned kell róla, hogy legközelebb jobb legyél. Mindig elviseltem a vereséget. Valójában, ha nem tudod a győzelmet méltóságteljesen fogadni, a vereséget sem fogod tudni " fejtette ki Indurain véleményét a teljes győzelemről.

Kiemelkedő győzelmei:
Giro d,Italia (2): 1992, 1993
Tour de France (5): 1991, 1992, 1993, 1994, 1995
Vuelta a Espana (0): -
világbajnokság (1): 1995
olimpia (1): 1996

Lance Armstrong

  "Irónikus, Korábban azért kerékpároztam, hogy megéljek, most pedig azért akarok élni, hogy kerékpározhassak"

(Lance Armstong)

Mintha csak egy amerikai tucatfilm tartalmát olvasnánk: egy halálos betegségben szenvedő sportember a főszereplő, aki emberfeletti akaraterejével felgyógyul, majd visszatér sportágába és mindenkit szétzilálva, zsinórban hétszer megnyeri a kerékpársport legnagyobbikát, a Tour de France-t.

Hihetetlen történet. Ebben az esetben azonban igaz.

Lehet bírálni sajátos texasi stílusa miatt, lehet vitatni irigységből akár több évre visszamenő doppingteszt eredményeket. Egy azonban bizonyos, jelen pillanatban a texas-in kívül nincs még egy ember a világon aki a Tour történetében  zsinórban hétszer állhatott a dobogó tetején.

Sportkarrierje Texasban, a dallasi Planoban kezdődött, ahol édesanyja unszolására a kis Lance elkezdett triatlonozni: úszni, futni és biciklizni. Az első győztes élmény nem is váratott sokat magára: 13 évesen megszerezte az Iron Kids Triathlon verseny első helyét. Akkoriban még mindhárom sport vonzotta, majd mire betöltötte a 16-ot, fiatal kora ellenére bölcsen döntve a triatlont leredukálta a kerékpározásra.

Aztán a rák a semmiből érkezve ledöntötte a lábáról. 1996 közepén Lance egyre fáradtabbnak érezte magát, furcsa fájdalmak kínozták, majd októberben Greg Reeves professzor megállapította, hogy hererákja van. Még mielőtt Lance elkeseredhetett volna, azonnal kezelésbe vették, csakhogy közben kiderült, hogy Armstrongnak az agyában és a gyomrában is rosszindulatú áttét lakozik. Előbbit műtéttel, utóbbit kemoterápiás kezeléssel távolították el. Lance mégis kijelentette: többé nem ül kerékpárra.

Végül egy év elteltével a teljesen elgyengült Armstrongban újra magára talált a motiváció. A rák legyőzéséből szerzett hihetetlen energiával módszeresen elkezdte fejleszteni az izmait, ellenállását, kitartását. Fokozatosan egyre többet ült vissza a nyeregbe, mígnem a közben a Motorolát a Cofidis kedvéért elhagyó kerekest leigazolta a honfitársukba a franciáknál meglehetősen nagyobb reményeket fűző amerikai US Postal. Ez egy jó befektetés volt a részükről, hiszen sarkítva akár azt is mondhatnánk, hogy Armstrong révén ismerte meg a világ ezt a csapatot.

Hősünk ma már az egyik fő zászlóvivője a rák elleni harcnak, amikor 1999-ben megnyerte az első sárga trikóját millió embernek adott reményt, hogy a betegséget le lehet győzni, és tovább lehet lépni. A Tour győzelmeiért kapott pénzjutalmak jelentős részét saját "Livestrong" nevű rákellenes alapítványának ajánlotta fel.

A mindenkori amerikai bajnok bebizonyította, hogy van élet a rákbetegség után is. Habár rengetegszer nyert a Touron, az első győzelme mégsem fizikai jellegű, hanem belülről fakad: a lélek győzelme a legyőzhetetlen felett.

A visszatérés

Armstrong számára nem volt zökkenőmentes. Bizonyítania, hogy kiváló bringás, nem kellett, de az ő távlati célja más volt: megpróbált visszakapaszkodni a szűk elitbe. Azonban 98' elején egy borongós és viszontagságos Párizs-Nizza versenyen megint úgy tűnt újfent abbahagyja a versenyzést, amikor az egyik etapon az út szélére húzódott majd megállt, és kiszállt a versenyből. Ekkor mindenki azt hitte itt a vége.

Később Armstrong beismerte, hogy nem volt még elég felkészült, még csak tesztelte magát. Nyugodt körülmények között, a szülőföldjén folytatta újbóli ismerkedését a kerékpárral, melyből ismét szerelem szövődött.

A US Postal belé vetett bizalmát ebben az évben négy negyedik hellyel hálálta meg: a Vueltán, a holland körversenyen, valamint a vb országúti és időfutam-versenyén csúszott le épphogy a dobogóról.

Meghökkentő volt látni, hogy Armstrong erősebbnek, kiegyensúlyozottabbnak látszott, mint a betegsége előtt. Már nem egy egynapos specialistáról volt szó, hanem egy komplex bringásról, aki mindig odateszi magát, oda ahová való: a csúcsra.
 

Lance Armstrong a világon egyedülállóan zsinórban hétszer nyerte meg a Tour de France-t

avagy...

Tour de Lance

1. 1999-ben új céllal jelent meg a kerékpározás mezsgyéjén: megnyerni a Tour de France-t! A siker nem sokat váratott magára. Felépülése után az első Tour szakaszon, a prológon már a legjobb időt futotta. Emellett még három szakaszgyőzelmet tudhatott magáénak. Még az sem tántoríthatta el az első Tour győzelmétől, hogy az észtek kiválósága, Kirsipuu 6 versenynapra elhappolta tőle a maillot jaune-t. A második helyezett Zülle 7:37-tel maradt le mögötte. Armstrong bezsebelte a zöld trikót is, ami annak jár, aki legtöbb pontot szerzi a részhajrákon és befutókon.

Lance Armstrong eme diadalával máris nemzetközi hőssé vált. Csak ezzel a győzelemmel bevonult volna a sporthírességek legendái közé, a "halálból" visszatérő félistenek koktélt szürcsölgető luxus-paradicsomába, de neki nem volt elég. Szerencséjére azoknak, akik szerették, és a többiek szerencsétlenségére. Mert az elkövetkezendő években morzsa sem jutott a többi nagyszerű kerékpárosnak a Tour asztaláról.

2. 2000. Az ezredforduló évében duplázott. Egy bizonyos német, a 98'-as győztes Jan Ullrich tudta csak tartani vele a lépést. 6 percet kapott az amerikaitól a végére. Armstrong a 10. szakaszon átvette a vezetést, és bár csak egyetlen szakaszgyőzelmet számlált, a végső sikerig senki nem tudta megközelíteni.

3. 2001. Egy évvel később ugyanaz a sorrend, mint előtte: Armstrong után Ullrich 6:44-gyel, majd a harmadik, csakúgy, mint tavaly: Joseba Beloki.

A 10. szakasz befutója a híres-hihedt L'Alpe d'Huez legendás emelkedője volt, egy 13 km hosszú, helyenként 12%-os meredekségü hegyvonulat - 40 fok melegben. Az átlag meredekség 8,45%, és aki nagy nehezen feljut, 1839 m magasan találja magát. Természetesen vannak ennél meredekebb emelkedők is, még is ez vált legendássá a Col de Tourmalet, illetve a Mont Ventoux mellett.

Az Alpe d'Huez lábához érve, a US Postal taktikája szerint teljes erővel vágott a hegynek, ezáltal másodpercek alatt ízekre szedte az addig megmaradt mezőnyt. Jekimov, Beltrán, Heras és a többi Armstrong "csatlós" révén a hegy közepe tájékán már csak a legjobbak tudták tartani lépést - a hegyeken csak a legesélyesebbek maradnak versenyben. Miután Armstrong segítői a nagy iramban elfáradtak, egyedül maradt néhány kihívójával. Lance ment elől a szokásos "nyeregből kiálló" stílusban, míg Ullrich mögötte, beleragadva a nyeregbe, görbe háttal, megnyúlt nyakkal, míg végül Lance-nek elege lett, hátranézett, jól megnézte magának a vetélytársát - szinte forrt a levegő kettőjük között -, majd úgy kilőtt, mint egy sugárhajtású rakéta. Többet vissza sem ült a nyeregbe, a csúcson lévő befutóig taposta rendületlenül, pókerarccal, mint egy gép!

Az amerikai aztán csak a 13. szakasztól vette át a vezetést egy újabb hegyi szakaszon elért győzelemmel, és meg sem állt mesterhármasig, ezáltal utolérve az örökranglistán a legendás Greg LeMond-ot.
4. A 2002-es év hozta Lance számára az egyik legfölényesebb diadalt. Ebben az évben legnagyobb kihívója, Ullrich nem indult, mivel ecstasyt használt egy szórakozó helyen, és egy évre elmeszelték. Nem lévén igazi ellenfél, Armstrong 7:17-tel nyert Beloki előtt, és a sárga mellett a zöld trikót is hazavihette.

5. 2003-ban Ullrich túlfűtött becsvággyal érkezett meg Párizsba. Az első etapokon kiderült, hogy új sprintkirályt üdvözölhetünk a hatszoros korábbi sprintisten német Eric Zabel és a vitathatóan verhetetetlennek titulált Cippolini után: egy másik olaszt, Alessandro Petacchi-t.

A hegyekben Ullrich végig lépést tartott Armstronggal. Lance két, Jan egy szakaszt nyert. Amikor az utolsó előtti napon elérkeztek a síkterepes időfutamhoz, utóbbi csak 1:01-gyel maradt el a lánctalpas bérgyilkostól. Ullrich - miután lefaragott valamicskét a hátrányából - elesett az egyik, nem túl veszélyes kanyarban, így oda lett a trónfosztás - Armstrong végig kezében tartotta az eseményeket.

6. 2004. Armstrong legerősebb demonstrációja. A négy szakaszon egy győzelemmel egy napra felvette a sárgát és 10 napig úgy állt, hogy a négy trófeából hármat a franciák otthon tartanak. Armstrong azonban átgázolt rajtuk és a 13, 15, 16, 17, 19. szakaszok megnyerésével 6:19 másodperces előnnyel biztosította őket arról, ki az úr a háznál. Átlépte az álomhatárt, elsőként lett hatszoros bajnok.

Ebben az évben fejezte be pályafutását a francia Richard Virenque, aki hetedszerre is elvitte a pöttyös trikót. Ezzel a híres hegymenők idősebb generációja átadta a helyet az újaknak. Az ugyancsak francia Laurent Jalabert (92'-ben és 95'-ben két zöld trikó, majd 2001, 2002-ben polka jersey) a másik legendája ennek az időszaknak.

7. 2005. Szemléltetésül egy adat, hogy a nagy fogadkozások ellenére mennyire nem vették át a hatalmat a többiek: a 21 szakaszos viadalon mindössze négy alkalommal állt egyéb induló az első helyen az összetettben. Armstrong nem engedett egy fikarcnyit sem: ha Basso megtámadta, kiállt a nyeregből, felpörgetett, és az arckifejezéséből akár arra is következtethettünk volna, hogy bármelyik pillanatban lehajrázza. Ullrich nagy nehezen felküzdötte magát harmadiknak, Basso pedig 4:40-nel lett második az immár hétszeres Tour de France győztes Lance Armstrong mögött.

2006-ban Bassot és Ullrichot is csapataik visszahívták a Tour kezdete előtt, mindketten a Tour egyik legnagyobb doppingbotrányába keveredtek. a 2006-os győztest (Floyd Landis) pedig a Tour történetében először, utólag megfosztották címétől...szintén pozitív doppingteszt miatt.

A cikk a www.tourdefrance.extra.hu oldalról van!